A Schönbrunni Kocsimúzeum

Schönnbrunnban járva rengeteg szép dolog köti le a figyelmünket és ezek között valószínűleg nem a Kocsimúzeum tűnik elsőre a legcsábítóbbnak. De ha kihagyjuk, meg fogjuk bánni. Ennyi szép kocsit még soha sehol nem láthattunk. A Wagenburg, azaz a Császári Kocsimúzeum olyan történelmi személyiségek által használt kocsikat vonultat fel, mint Napóleon, Mária Terézia vagy Ferenc József. Ez már önmagában érdekessé teszi, ám a hintók már-már művészi kivitelezése még akkor is megállná a helyét, ha nem a világ leghíresebb uralkodói utaztak volna rajtuk.

Sokszáz éven át a lovak és a kocsik az udvarok reprezentációs kellékeinek számítottak. A koronázások, esküvők és hivatalos felvonulások alkalmával az uralkodók és az arisztokrácia tagjai hatalmas és gazdagon díszített kocsikon vonultak, melyek elé nemes lovak voltak befogva. Ezeket a kocsikat a kor legnevesebb művészei alkották, nem pusztán közlekedési eszközök voltak, hanem képviselték tulajdonosaik rangját és vagyonát is.

A 18. század végén a technika rohamos fejlődése a kocsikészítő műhelyeket is elérte. Sorra gurultak ki kapuikon az új típusú kocsik, melyeket egyre inkább a mindennapi használat igényeihez igazodva építettek meg és ezeket eleinte szintén a jómódú polgárság használta egyfajta státuszszimbólumként. Ennek ellenére a hagyományos kocsik továbbra is hozzátartoztak a császárváros utcaképéhez, egészen 1918-ig.

A Schönbrunni KocsimúzeumAz Osztrák-Magyar Monarchia bukása után már nem használták a császári udvar kiterjedt kocsiállományát, melybe nem kevesebb, mint 600 kocsi és 350 ló tartozott. A kocsikat és a lovakat sorra elárverezték vagy átadták a hatóságoknak, ahogy akkoriban mondták, hogy “jó célra” használják őket. Emellett a Monarchia utódállamai és benyújtották igényüket és kaptak is bőven a császári kocsikból. A megmaradt járműveket és lovakat szállítással foglalkozó vállalkozások vették bérbe, így a császári istálló legtöbb alkalmazottja továbbra is megtarthatta állását. Amikor ezeket a vállalkozásokat 1922-ben felszámolták, az általuk használt és történelmi szempontból nagy értékű kocsikat a Szépművészeti Múzeumnak adták át azokkal a megmaradt, igényesen készített ruhákkal együtt, melyet az udvari kocsisok viseltek.
Az így létrejött Kocsimúzeum a maga nemében jelenleg a világon az egyik legjelentősebb. Nemcsak a legjobb állapotban fennmaradt, 19-20. század eleji udvari flottának ad otthont, de egyedülálló gyűjteménye a régi lovas és szíjgyártó szerszámoknak. A múzeum a világ legnagyobb polgári egyenruha gyűjteményével rendelkezik és a császári család által használt ruhák gyönyörű tárlatával büszkélkedhet.

A Kocsizmúzeumban testközelből érezhetjük át azt a fényűzést, amiről eddig csak a történelemkönyvek lapjai meséltek. A hatalmas teremben kocsik, szánok és a császári család gyerekei által használt mini játékhintók is láthatók, a járművek mellett pedig az információs táblák mondanak többet a kiállított darabokról. A szánok között az egyik legkülönlegesebb a leopárdszőr bevonatú, a fali festmények pedig bemutatják, hogy a kastély körül hogyan szánkóztak ezekkel az extravagáns, hihetetlenül díszes szánokkal, melyeket kizárólag erre a célra építettek. Láthatjuk azokat a járműveket, melyeket vadászatokhoz használtak és melyekkel messzi országokban tettek meg nagy utakat az államfők.

GyászkocsiA múzeum egyik legérdekesebb darabja az a fekete gyászkocsi, melyet Ferenc József, felesége Sissi és fiúk, Rudolf herceg temetésén használtak. Történelmi szempontból is értékes az az 1914-ből származó motoros autó, mellyel az utolsó császár 1920-ban száműzetésére indult. Megnézhetjük a gyönyörű festéssel díszített kocsikat, melyeket II. József és II. Lipót koronázásához használtak, azt is, amelyikkel Sissi először gördült be a császári udvarba 1854-ben, hogy férjhez menjen a császárhoz, ugyanezt a kocsit pedig Napóleon is használta, amikor 1805-ben Olaszország királyává koronázták.

A Kocsimúzeum Schönbrunn egyik különleges ékszerdoboza, Bécs egyik leglátványosabb nevezetessége. A múzeum ma 170 darabos gyűjteménnyel rendelkezik, melyek révén élethű képet kaphatunk az udvar hétköznapjairól, beleértve a mindennapos közlekedést, a legjelesebb alkalmakat, a sportolást és a szabadidő eltöltését. A Schönbrunni Kocsimúzeum egész évben várja a látogatókat.

Csatlakozz a csoportunkhoz!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here