Kezdőlap Amerikai Egyesült Államok A köd és a szépség városa: San Francisco

A köd és a szépség városa: San Francisco

0

Kalifornia északi partjainál, egy keskeny félszigeten fekszik az Egyesült Államok egyik legszebb és legdinamikusabban fejlődő városa. San Francisco mindig is hű maradt önmagához, lakói büszkék arra, hogy egy olyan városban élhetnek, aminek csak kevés párja akad – ha akad egyáltalán – a világon. San Francisco nem turista település, legalábbis nem olyan értelemben, mint Key West vagy Las Vegas. De nagyon sok lehetőséget rejt magában, ennek köszönhetően az amerikai utazók egyik kedvenc célpontja.

San Francisco városát hihetetlen szintkülönbségek jellemzik. A dimbes-dombos terület nevezetes nem csak meredek utcáiról, de arról is, hogy a köd egyetlen perc alatt képes misztikus homályba burkolni mindent. Ez nem a tipikus Kalifornia, ahol az örök kék ég és forró napsütés az uralkodó, csupán május és augusztus között jellemző rá a nyári hőmérséklet, az ősz pedig már szeptember első heteiben megérkezik a városba.

Első lakóit, az indiánokat szinte teljesen kiirtották a spanyol katolikus misszió megindulásával. A 19. század közepén kibontakozó aranyláz egy év alatt több mint 50 ezer kincskeresőt csábított ide Közép-Nyugatról és a keleti partokról. San Francisco ennek következtében egy poros kis faluból virágzó központ lett minden értelemben. Mire a transzkontinentális vasút építése befejeződött, a hirtelen megduzzadt nagyváros már az illegalitás szempontjából is központi szerepet töltött be, bűnbarlangjai messzeföldön hírhedtek voltak. Tehetősebb lakói sokat tettek azért, hogy San Francisco arculata még városiasabb legyen, pénzt fektettek az utak építésébe, a parkok kialakításába, felépítették gyönyörű viktoriánus kúriáikat.
San Francisco aranykorának egy hatalmas földrengés vetett véget 1906-ban, amit 3 napon át tartó tűzvész követett, ennek következtében a város háromnegyede odaveszett. A következő évtizedek az újjáépítésekről szóltak, helyreállították a város műemlékeit, hídjait. A II. világháborúra San Franciscot ugyan háttérbe szorította a nyugati part legnépesebb városa, Los Angeles, de csupán népesség tekintetében, hiszen kulturális téren szárnyalásba kezdett, az 1950-es években a beat zenével, az 1960-as években a hippi mozgalommal vitte a prímet. Az 1990-es évektől a high tech ipar játssza a főszerepet a város gazdaságában, ez biztosítja az anyagi hátteret a város folyamatos fejlődéséhez.

Golden Gate-híd

Kalifornia egyik szimbóluma a San Francisco-öböl felett ível át. Ez a város legtöbbet fotózott pontja, melynek története is érdekes. Azzal a céllal tervezték, hogy ez legyen az Egyesült Államok legfantasztikusabb ember alkotta nevezetessége és ennyi évtized távlatából elmondható róla, hogy be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, legalábbis bekerült a világszerte ismert nevezetességek közé. 1937 májusában nyitották meg a forgalom előtt, négy éves munka után. Akkoriban ez volt a világ leghosszabb függőhídja és ma is a modern világ egyik csodájaként tartják számon. A jellegzetes narancs színű építményt a városnak szinte minden pontjáról lehet látni.

Alcatraz-sziget

A történelmi és hírhedt Alcatraz büntetés végrehajtási intézet a San Francisco-öbölben található. Közel 30 évig működött az Egyesült Államok legendás börtöne, 1963-ban zárták be, majd 1973-ban újra megnyitották, immár turisztikai attrakcióként. Működése alatt Amerika legismertebb bűnözői raboskodtak benne, pl. Al Capone. A látogatók komppal juthatnak el a szigetre, ahol vezetett túra során fedezhetik fel a börtön minden részét. Nem pusztán történelmi szempontból ismerhetik meg az épületet, de bepillantást nyerhetnek abba is, hogyan zajlottak az itt fogva tartottak mindennapjai. A börtön több évtizedes működése során összesen 1576 elítélt raboskodott a falak között, de egyszerre soha nem volt több a foglyok száma 250-nél. Gyakran előfordult, hogy több főből állt az őrség és a személyzet, mint ahány embert fogva tartottak.

Fishermen’s Wharf

A Halász rakpart San Francisconak a turisták körében egyik legkedveltebb pontja. Régi része, az egykori Olasz Negyed elsősorban üzleteiről, éttermeiről és gyönyörű vízpartjáról nevezetes. A területen még ma is megtalálhatók a halászok, a látogatók megnézhetik őket munka közben is. A kikötőből kirándulóhajók indulnak, melyek körbeviszik az öbölben az utasokat, ez különösen este szép élmény, amikor a kivilágított várost a vízről lehet megcsodálni. Itt található a Viasz Múzeum és a San Franciscoi Nemzeti Tengerészeti Történelmi Park, valamint a híres 39-es móló is.

Cable Cars

San Francisco régmúltját idézik a villamoshoz hasonló, de más elven működő járművek. Ma már csak a nosztalgiára vágyó turistákat szállítják, 1873-ban azonban, mikor útjukra indították őket, pótolhatatlan segítséget nyújtottak az itt élőknek a városban előforduló hatalmas szintkülönbségek leküzdésében. 1964-ben nyilvánították őket műemléknek, napjainkban a város legismertebb látnivalóihoz viszik el a turistákat. Akik többet szeretnének megtudni az ikonikus cable cars működéséről és történetéről, a Cable Car Múzeumba érdemes ellátogatniuk.

Golden Gate Park

Varázslatos és gyönyörű hely ez San Francisco szívében, gyakran nevezik a város tüdejének is. Mielőtt 1871-ben kialakították ezt a hatalmas, a new yorki Central Parknál is nagyobb parkot, a területet sivatagos dűnék borították. Napjainkban a látogatók élvezhetik a séta- és kerékpáros utak nyújtotta lehetőségeket, a több mint 5000 féle növény, a tavak látványát. A parkban három múzeum is van és egy japán kert, üvegházak, botanikus kert, lehetőség van a helyszínen kerékpárt és vízibiciklit bérelni is. A Golden Gate Parkban folyamatosan zajlanak az események, fesztiváloknak, előadásoknak ad otthont.

Chinatown

Chinatown sok más amerikai városban is van, de a san franciscoi valami egészen más. Ázsián kívül ez a világ legnagyobb Chinatown-ja és a legrégebbi az Egyesült Államokban. Az 1906-os földrengés szinte az egész negyedet megsemmisítette, de autentikus kínai stílusban újjáépítették és hamarosan még szebb lett, mint volt a katasztrófa előtt. Tele van templomokkal, színházakkal, üzletekkel, teaházakkal, piacokkal, melyek rengeteg turistát vonzanak ide.

Union Square

San Francisco örökösen lüktető szíve ez a tér szállodákkal, üzletekkel, áruházakkal és színházakkal, valamint a régi villamosokkal, melyek hangulatosa zötykölődve mutatják meg a turistáknak a városnak ezt az egyik legizgalmasabb részét. A tér legnevezetesebb épülete a 140-es szám alatt álló ház, az egyetlen a városban, amit Frank Lloyd Wright tervezett. Az 1948-ban megnyílt épület volt a prototípusa a később felépített new yorki Guggenheim Múzeumnak. Jelenleg a Xanadu Galéria működik benne prémium kategóriás ázsiai műtárgyakkal.

Twin Peaks

Ez a két látványos és lakatlan, 300 m magas hegy ugyan nem a legmagasabb San Francisco 43 hegye között, ugyanakkor könnyű megközelíthetősége miatt a legnépszerűbb, hiszen páratlan kilátást nyújt a városra. A Twin Peaks hegyek az utolsók, melyeket soha nem építettek be, azaz teljesen eredeti, természetes formájukban láthatók. A Csendes-óceán felől még a legforróbb nyári napokon is hűvös levegőt hoz ide a szél, ezért érdemes kabáttal készülni, ha ide kirándulunk.

Északi Strand

San Francisconak ez a partszakasza egy cseppnyi Itáliát csempész a nagyvárosi hangulatba. Puha zöld dombjaival, pizzázóival, olasz bisztróival, kávézóival sajátos olasz atmoszférát teremt. Éttermei közül a leghíresebb az 1886 óta működő Fior d’Italia, ami az Olasz Negyed egyik legelső vendéglője volt.

NINCS HOZZÁSZÓLÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Exit mobile version