Námestí RepublikyNyugat-Csehország központja és az ország negyedik legnagyobb városa Plzen. Amikor 1842-ben egy találékony és kísérletező kedvű sörfőző mester, Jozef Gröll egy egészen új módszerrel, az ún. alsóerjesztéssel megfőzte sörét, még nem is sejtette, hogy ezzel valamennyi versenytársát maga mögé utasítja majd. Olyannyira, hogy a Plzen régió nevéhez már örökre a sörfőzés hagyománya társul és ha mást nem is, ezt az országhatárokon túlról érkező turisták is tudják. A Prágától 90 km-re található város fő vonzerejét egyértelműen a sör adja. A II. világháború sajnos olyan súlyos károkat okozott itt, hogy történelmi épületeinek csupán töredéke maradt fenn, de azért van látnivaló.

Plzent 1295-ben alapított Vencel király. Hamarosan Prága és Kutna Hora után Csehország harmadik legjelentősebb városa lett, rendkívül előnyös elhelyezkedésének köszönhetően – négy folyó találkozásánál fekszik – kereskedelmi központtá fejlődött. A 16. században több tűzvész pusztította Plzen belvárosát, épületeinek többségét itáliai építészek varázsolták újjá. A barokk stílus alapvetően meghatározta a városképet, a legszebb állapotban megőrzött épületei ma is csodás látványt nyújtanak. Itt található a Nyugat-Csehországi Egyetem, melynek diáksága biztosítja a város fiatalos vibrálását. A 167 ezer fős Plzen közel sem olyan elegáns, mint Karlovy Vary vagy Marienbad, de kellemes hangulata miatt mégis belopja magát a turisták szívébe.

Námestí Republiky

A plzeni városnézést a fő térről érdemes kezdeni. A hatalmas, 140×200 m-es, gótikus stílusú tér nagyságával és szépségével is kivívta az elsőséget Csehországban és ez Európa egyik legnagyobb városi tere. Itt lehet igazán érezni a város szívverését, egész évben zajlik az élet, számos vásárt és fesztivált rendeznek. A teret a 17. századi Szentháromság-oszlop és a három aranyozott, modern szökőkút uralja.

Szent Bertalan templom

Szent Bertalan templom

A főtér legdominánsabb épülete a Szent Bertalan templom. A gigantikus épület 105 m magas tornyával – ami a legmagasabb templomtornya Csehországnak – jóval a város többi háza fölé magasodik. A középkorban épült templom belsejében jó néhány értékes műtárgy látható, közülük is kiemelkedik a 14. századi Szűz Mária szobor, mely az egyik legértékesebb gótikus műalkotás az országban. A templom tornyába 301 lépcsőfok vezet fel, innen páratlan kilátás nyílik a környező vidékre.

Régi Városháza

A szomszédos házak között feltűnő látványt nyújt a Városháza épülete, mely a 16. századból származik. Az itáliai reneszánsz stílusában, Giovanni de Statia tervezésében épült, homlokzatát a sgrafitto díszítés teszi különlegessé. A Városháza földszintjére bárki bemehet és érdemes is, hiszen látható Plzen városának kicsinyített mása.

Nagy zsinagóga

A mór-román stílusban, 1892-ben épített zsinagóga a legnagyobb Csehországban és a budapesti Dohány utcai zsinagóga után a második legnagyobb Európában. Körülötte annak idején jelentős zsidó közösség élt, de a náci megszállás szinte megtizedelte a helyi zsidó lakosságot. A zsinagóga csupán annak köszönhetően élte túl a világháborút, hogy a németek különböző katonai felszerelések tárolására használták. A háború után gyönyörűen helyreállították, ma kiváló akusztikája miatt koncerteket, de gyakran fotókiállításokat is rendeznek benne.


Nyugat-Csehországi Múzeum

A múzeum csodálatos épületben található, melyet 1893-1902. között építettek Josef Skorpil neoreneszánsz stílusú tervei alapján. Egyik legérdekesebb tárlata az alagsori fegyvergyűjtemény, ami európai jelentőségű. A földszinten időszakos kiállítások láthatók, a második emeleti, szecessziós stílusú Jubileumi Teremben pedig üveg és porcelán kiállítást lehet megnézni.

Földalatti alagút-hálózat

Plzen egyik legnépszerűbb látnivalója a közel 20 km hosszú labirintus rendszer, ami a város szíve alatt húzódik. A túra során 800 m-t lehet bejárni, a látogatók megtudhatják, mi mindenre használták az évszázadok során ezeket a földalatti folyosókat és pincéket. Nemcsak élelmiszert tároltak bennük, de – legalábbis a városi legenda szerint – a lakók itt rejtőztek el, amikor városukat támadás érte. Állítólag a folyosókon keresztül egészen a városfalakig el lehet jutni. Más történetek befalazott kincsekről is mesélnek. Nagyon érdekes, hogy ebben a földalatti hálózatban milyen sok kút található. Több százat fedeztek fel, a középkorban minden háznak a főtéren saját földalatti kútja volt, néha nem is egy.

Sörmúzeum

A Sörmúzeumot egy nagyon hangulatos épületben hozták létre, ami már a 15. században is sörfőzdeként üzemelt. A plzeni sörfőzés gyökerei egészen a középkorig nyúlnak vissza, többek közt erről tudhatnak meg mindent a látogatók. A múzeum legérdekesebb része a cseh sörösüveg gyűjtemény, a sörfőzde laboratóriuma, egy 19. századi ivó makettje, egy fából készült, Szibériából származó söröskorsó és a söralátét gyűjtemény.


Pilsner Urquell Sörfőzde

Pilsner Urquell Sörfőzde

Az első üveg sört 1842. október 5-én főzték itt. Ekkor született az azóta világhírűvé lett, alsóerjesztésű Pilsner Urquell. A világ első számú söreként tartják számon, készítésének módját a sörfőzdében vezetett túrák során ismerhetik meg a látogatók. Az épület szimbóluma az 1892-ben épített, neoreneszánsz stílusú kapu és a holland világítótornyokra emlékeztető, 1907-ben készült víztorony. A tárlatvezetés során végigkalauzolják a látogatókat a sörfőzde valamennyi részén, kezdve a régi pincéktől egészen addig, ahol ma készítik a sört. A pincékbe még a legforróbb nyári napokon sem árt kabátot vinni magunkkal, mivel itt a hőmérséklet sohasem megy 4 fok fölé. A sörfőzde meglátogatásából természetesen a kóstolás sem marad ki.

Ferences kolostor és a Mária Mennybemenetele templom

A templomot és a kolostort 1295-ben, együtt alapították. Ezek Plzen legrégebbi épületei. Túl a huszita háborúkon, a harmincéves háborún és a II. világháborún, még mindig őrzik eredeti, korai gótikus arculatukat. A nyugati homlokzatot 1722-1723-ban Jakub Auguston tervei alapján alakították ki barokk stílusban, a Szent Barbara kápolna freskói 1460. táján készültek. Az épületekben ma az Egyházmegyei Múzeum működik.

Plzeni Állatkert

A város állatkertjét még azoknak a felnőtteknek is érdemes felkeresni, akik gyerek nélkül érkeznek Plzenbe. Ez Csehország egyik legjobb és második legrégebbi állatkertje, egy botanikus kert és egy Dinopark is tartozik hozzá. 21 hektáros területén változatos terepen élnek az állatok, köztük indiai orrszarvúk, zsiráfok, törpe vízilovak, óriásteknősök, komodói varánuszok és tucatnyi más, egzotikus állat. A cseh folyókról, a vidéki gazdaságokról és az Afrika élővilágának éjszakai életéről szóló kiállítást sem szabad kihagyni. A pingvinek etetése mindig sok látogatót vonz, a gyerekek szamár- és tevehátra is pattanhatnak.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here