Dániában még a tél közepén is elég gyakori, hogy a járdán hagyott babakocsikkal találkozunk, amelyekben szundikáló kisbabák vannak, és szülő nincs a közelükben. Bár ez bárkit megdöbbenthet, aki más országból érkezik, a helyiek körében ez nyilvánvalóan elfogadott, mert a közösség tagjai figyelnek egymásra.

Egy Redditor kíváncsi lett arra, hogy milyen hasonló kulturális szokások honosak egy-egy nemzet és annak népe körében, amelyeken a külföldiek megdöbbenhetnek. Az emberek válaszoltak, hogy milyen megfigyeléseik vannak ezekről a szokatlan furcsaságokról, amikre a helyieknek a szemük sem rebbenne. A alábbiakban megismerhetsz néhányat ezek közül az apró, de jellegzetes furcsaságok közül, amelyekkel te is találkozhatsz, ha az adott országokba utazol.

  • Mi megolvasztjuk a sajtot, beleöntünk egy kis pálinkát, és kenyérkockát mártogatunk bele egy hosszú villával. Ha a kenyér lepottyan és beleesik a szószba, akkor valami játékos feladatot kell végrehajtanod, például énekelned kell vagy pucéran beleugrani a hóba. © Skinnj / Reddit
  • Az Egyesült Királyságban határozottan így bánunk a barátainkkal. Az egyetemen többen – főként az amerikaiak – megharagudtak rám, amiért szerintük sértegettem őket. Mi így csináljuk ezt. Aggódnod akkor kell, ha udvariasak vagyunk. © anon / Reddit

  • A rágó nálunk, Szingapúrban be van tiltva, a külföldieknek ez talán fura, de megvan az oka. Mégpedig az, hogy az emberek folyamatosan a földre köpdösik, ráragad az autókra, a liftek gombjaira, és mindenki ragacsos lesz tőle. Mikor a rágó megszárad, akkor már nagyon nehéz leszedni. © Im_Tsuikyit / Reddit

  • Kolumbia: sajtot teszünk a forró csokiba. Egy darab sajtot teszünk a csészébe, mikor megolvad, egy kanállal kiszedjük és kenyérrel megesszük. A forró csoki nem lesz tőle sajt ízű, csak szépen megolvad. Mikor egy külföldi először látta, hogy ezt csinálom, teljesen magán kívül volt. © molecularpoet / Reddit
  • Svédországban egy teljes év szülői szabadság jár, és arra biztatják a szülőket, hogy ezt osszák meg egymás között. Ezért látni olyan sok apukát a parkban a gyerekével. Hallottam, hogy egy amerikai egyszer azt kérdezte: “És hol vannak a dadusok?” © ZaMiLoD / Reddit

  • A lift szolgáltatása shabbatkor. Izraelben sok helyen a lifteket úgy programozzák, hogy felfelé és lefelé is minden szinten megálljanak, így a vallásos embereknek nem kell megnyomniuk a gombot, hiszen shabbatkor nem szabad elektromos eszközt használniuk. Ha nem szeretnél az összes emeleten várakozni, akkor inkább használd a lépcsőt. © anon / Reddit

  • Ahogyan mi Dániában a gyerekekkel bánunk, az sok külföldinél kiveri a biztosítékot. Például nekünk természetes, hogy felügyelet nélkül hagyjuk őket, otthagyjuk őket a babakocsiban aludni gyakorlatilag bárhol, általában odakint, függetlenül attól, hogy milyen idő van. © Zrina94 / Reddit

  • Minél barátságosabban beszélünk veled, annál közelebb vagy a veréshez, és minél mocskosabban, annál jobban kedvelünk. © anon / Reddit
  • Bulgáriában bólogatunk, ha nemet mondunk, és rázzuk a fejünket, ha igent mondunk. Mi így szoktuk meg, de a külföldieket nagyon össze tudjuk zavarni ezzel. © EasyDeezy / Reddit

  • Amerikában vannak olyan megyék, ahol nem szabad alkoholt árusítani, de ha vezetsz még 4 mérföldet, akkor olyan italt veszel, amilyet akarsz. © nightcrawler_5 / Reddit

  • Januárban felgyújtunk egy viking gályát. Kb. 1000 férfi fáklyákkal járkál a városban, mindenféle jelmezben, amit csak el tudsz képzelni, kézzel készült viking páncélokkal, fegyverekkel, majd elégetjük a gályát a városközpontban. Aztán elmegyünk egy csomó helyi kocsmába, iszunk és táncolunk egész éjjel, és a hajnali órákban, elég rossz állapotban érünk haza. © alex_sl92 / Reddit

  • Pucéran és csendesen ülünk egy forró, izzasztó helyiségben más emberekkel. © Aapelus / Reddit

  • 30 nap elzárás a házad egyik szobájában, miután szültél. Csak orvoshoz szabad menned.
    Nem alhatsz a pároddal, ha másnap vadászni megy, mert olyan “erőd” van, ami akadályozhatja a másnapi vadászatot.
    Terhesen nem léphetsz át dolgok felett, nehogy a lélek elhagyja a babát.
    Mikor menstruálsz, nem érhetsz húshoz, mert az “erődtől” meg fog romlani.
    4 napon át táncolsz étel és ital nélkül nyár elején, hogy segíts az embereknek…
    Egy rezervátumban élek az Egyesült Államokban. Az USA-ban több mint 500 törzs él, de sokaknak ugyanaz a hiedelemviláguk és ugyanazok a szokásiak. Szóval, ha az USA-ban valami nagyon bizarr neked, az számunkra teljesen normális. © nativehoneybaby / Reddit

  • Iránban gyakori, hogy udvariasságból nemet mond az, akit megkínálnak valamivel. Csak ha újra megkérdezik, akkor felelsz igennel. De nemet többször is mondhatsz. A taxisofőrök is ezt csinálják. Mikor megkérdezed, hogy mennyivel tartozol, valami olyasmit fog mondani, hogy ne is foglalkozz vele, nem került semmibe. Ezután azt kell mondanod, hogy ragaszkodsz ahhoz, hogy kifizesd. Csak ezután fogják megmondani a fuvardíjat. © sunchild21 / Reddit

  • Szingapúrban, ha bemész egy ételudvarba/kávézóba, akkor úgy foglalhatod le az asztalt, hogy odateszel egy csomag zsebkendőt vagy egy szalvétát. Nem kell otthagynod a táskádat és úgy odasétálnod az ételpulthoz. Mikor visszamész az asztalhoz, a csomag zsebkendő még mindig ott lesz. Senki sem meri ellopni vagy elmozdítani. Ez nagyon kényelmes. © bluezebra1990 / Reddit

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here