2020-ban 1,43 billió fotó készült, ennek 90,9%-a telefonnal. Bár a legtöbbünk telefonja tömve van fotókkal, közülük csak kevés az olyan, amit tényleg érdemes megőrizni. De ha ezeket néhány év múlva visszanézed, az olyan, mint egy időutazás.
A következő képek a te szívedbe is rögtön belopják magukat.

1. A kislány ugyanúgy ásít, mint az apukája 34 évvel ezelőtt.

2. “Apám és én 1980-ban, valamint a fiam és én 2018-ban.”

3. “Mosolyogtam, de meg is könnyeztem. Ez a kislány abban a pillanatban megváltoztatta az életemet, hogy találkoztunk.”

Bónusz apa – Nem te adtál életet nekem, de az biztos, hogy jobbá tetted az életemet. Köszönöm, hogy úgy szeretsz, mintha a saját gyermeked lennék.

4. “A kutyám vigyáz a feleségemre a csípőműtétje után. Általában egész nap fel-alá rohangál, de a műtét óta nem mozdul a feleségem mellől.”

5. “Adtam anyának egy takarót, amit apa régi ingjeiből készítettem. Ez az első karácsonya apa nélkül, aki 2021 januárjában halt meg.”

6. “Apa karikagyűrűje azóta nem volt meg, hogy 2020 júliusában meghalt. Tegnap este a fiam megtalálta apa kedvenc székének párnája alatt.”

7. “A nővérem megmentette ezt a kutyust, és adott neki új füleket is.”

8. “Van egy baba a pulcsid alatt… Nem tudom, tudtál-e róla…”

9. A legjobb szelfiért járó díjat ő kapja.

10. “A nagymamámnál demenciát diagnosztizáltak, amitől ‘elfelejtette’, hogy skizofrén.”

“Első alkalommal tarthatja a kezében a dédunokáját.”

11. “A kiskutyám első éjszakája nálunk kölyökként, majd 7 évvel később ugyanabban az ágyban.”

12. Még csak 5 hónapos, de ilyen szuper fotója van.

13. “A kutyám ma lett 16 éves. Születése óta velem van.”

14. “Próbáltam néhány cuki fotót csinálni a macskámmal, Bradley-vel. De neki más tervei voltak.”

15. “Ő az én kisbabám.”

16. “Bárcsak megőrizhetném ezt a lendületet.”

17. “A lányom először látja az anyukáját, 2 perccel a születése után.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here