A világ hihetetlen hely. Amikor azt hiszed, már mindent láttál belőle, meglep valami újjal. Időnként még a legátlagosabb dolgok is képesek a feje tetejére állítani a világot, ha másik szemszögből nézzük őket. Például kiderült, hogy a világ aranytartalékainak egy tizede indiai háziasszonyok birtokában van, és hogy egy faluban olyan emberek élnek, akik különös alvászavaruk miatt képesek egy egész hetet átaludni.
Következzenek hihetetlen tények a világunkról.

  • Steven Spielberg szeretett volna egy James Bond filmet megrendezni, de visszautasították. Elpanaszolta ezt barátjának, George Lucas-nak, akinek volt egy ötlete arra, hogyan lehetne egy James Bondhoz hasonló, de annál is jobb filmet megcsinálni. Így készült el az Indiana Jones.

  • A bébi elefántok úgy használják az ormányukat, mint az embergyerekek a cumit.

  • A világ aranytartalékainak egy tizede indiai háziasszonyok birtokában van. Ez több aranyat jelent, mint amennyi az Egyesült Államokban, Svájcban és Németországban összesen van.
  • 1982-ben egy férfi elhatározta, hogy belopódzik a Buckingham Palotába. 30 percen át cheddar sajtot evett és a palotában járkált. Beleült a trónba, megivott egy fél üveg bort, majd távozott.

  • Az alkoholtilalom időszakában az Egyesült Államokban a szőlőültetvények tulajdonosai szilárd állagú szőlőlé koncentrátumot kezdtek készíteni, amit szőlő-téglának neveztek. Hogy ne kerüljenek börtönbe, biztosnak kellett lenniük abban, hogy a szőlő-téglákat senki sem fogja borkészítéshez felhasználni. Ezért felirattal látták el őket, mi szerint a szőlő-téglákat vízben való feloldás után nem lehet 21 napon át sötét hűvös helyen tárolni. Tökéletes marketingfogás, nem igaz?
  • A kazahsztáni Kalachiban élő emberek egy különös alvászavarban szenvednek. Folyamatosan fáradtnak és álmosnak érzik magukat, némelyikük képes egy egész héten át aludni. Sok tudós tanulmányozta már a falubelieket, de nem tudtak magyarázatot találni erre a különös jelenségre.

  • Az almát, amit az üzletben megvásárolunk, 6-12 hónappal korábban szedték le. Mielőtt a boltokba kerülnek, az almákat speciális hűtőkben tárolják, ahol nagyon alacsony az oxigén szintje, így a gyümölcs megjelenése a hónapok során mit sem változik.
  • Az Állítólag… című televíziós sorozatnak van egy része, amit senki nem láthatott. A műsor készítői ebben a részben egy igen erős robbanóanyagot készítettek hulladékokból, de amikor felmérték a lehetséges következményeket, gyorsan törölték ezt az epizódot, és figyelmeztették a rendőrséget, hogy kísérletük eredményeit a terroristák is felhasználhatják.

  • Az atomok 99.9999999%-ban üresek. Ha a világ összes emberét egy helyre gyűjtenénk össze, és minden ürességet eltávolítanánk belőlük, a teljes emberiség mérete csupán akkora lenne, mint egy narancs.
  • Az Egyesült Államok Haditengerészete a régi tengeralattjáró-vezérlőrendszert Xbox 360 kontrollerekkel helyettesítette. Az új tisztek sokkal hamarabb tanulják meg így a vezérlést.

  • Így változott az idők során a kólás üveg formája. Balról jobbra az első üveg 1899-ben készült, a második 1900-ban, a harmadik 1915-ben, a negyedik 1916-ban, az ötödik 1957-ben, a hatodik pedig 1986-ban.
  • Minden második ember, aki az emberiség történelme során elérte a 65 éves kort, még ma is életben van. Ennek magyarázata, hogy a 20. század előtt az átlagéletkor 33-39 év volt. Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően napjainkban az emberek jóval tovább élnek.

  • Elképesztő, de több baktérium van az emberi köldökben, mint a wc-ben. A tudósok 10 köldököt hasonlítottak össze a fürdőszobában található baktériumokkal, mielőtt erre az eredményre jutottak. Még ennél is döbbenetesebb tény, hogy a talált baktériumok közül 1500 ismeretlen volt a tudósok számára.
  • A vietnámi háború végén egy amerikai hadihajóról a vízbe löktek egy 10 millió dollár értékű helikoptert, hogy legyen elég hely a landoláshoz egy kisgép számára, mellyel egy amerikai pilóta és családja szállt le a hajóra.

  • Nagyon kevesen tudják, hogy Elvis Presley haja igazából világos színű volt. Fiatalkorában befestette, ezért az emberek úgy emlékeznek rá, mint egy sötét hajú macsóra.
  • Egy ausztrál teherautó sofőr szívrohamot kapott, és a klinikai halál állapotába került. 12 napig volt kómában, majd amikor az orvosok le akarták kapcsolni a gépekről, azonnal felébredt. Ezután sorsjegyen nyert egy 17.000 dollár értékű autót. A helyi tévétársaságot annyira lenyűgözte a férfi szerencséje, hogy úgy döntöttek, filmet forgatnak róla. A rendező azt találta ki, hogy a filmben a férfi kaparjon le egy sorsjegyet a kamera előtt. Ezzel a sorsjeggyel 170.000 dollárt nyert.

  • A 19. század elején a ketchupot, mint hasmenés és sárgaság elleni gyógyírt hirdették. Még kapszula formájában is lehetett kapni. Később azonban bebizonyosodott, hogy a ketchup nem rendelkezik ilyen hatásokkal. Azóta szimpla szószként árusítják.

  • Sokan hisznek abban, hogy a terhes has formájából lehet következtetni a születendő gyermek nemére. Ha a pocak csak előrefelé nő, fiú lesz, ha pedig oldalra nő inkább, akkor lány. Bár ez elég népszerű hiedelem, valójában csak egy tévhit, legalábbis tudományosan egyelőre nem bizonyított. A has formáját és méretét a testmagasság és néhány más tényező határozza meg.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here