A boldogság megfoghatatlan dolog. Ezeknek a fotóknak a szereplői azonban kétszeresen is boldognak mondhatják magukat, hiszen olyan szerencséjük volt, hogy a boldogságuk pillanatát sikerült valakinek megörökíteni is.
Az egyszerű dolgok és a kis kedvességek tesznek a legboldogabbá, amiknek semmi közük a pénzhez.

1. Ez itt a… macskamenyország.

2. “2 hónappal azután, hogy mindkét bokámon nyílt törést szenvedtem, megműtöttek és felépültem, a két lábamon állni hihetetlen boldogság.”

3. Ez egy piszkos munka igen boldog pillanata.

4. Ez a nő életben találta a cicáját 16 nappal a tornádó után.

5. Ez a lány nagyon boldog, hiszen rendbe jött a bőre.

6. “Miután egy kezelés után elhagyhattam a kórházat, láttam, hogy az összes barátom eljött. Az életem egyik legszebb napja.”

7. “Aggódtam, hogyan fog reagálni a kutyám az új cicára. Nézzétek, milyen boldog!”

8. “A férjem most tért haza az utolsó iraki kiküldetéséről.”

9. Minden, amire egy macskának szüksége van a boldogsághoz, egy WC-papír-guriga.

10. “Ma születtek meg az ikreim.”

11. “Igent mondott!”

12. “Végre örökbe fogadhattuk ezeket a gyerekeket.”

13. “190 centi magas vagyok, és ma végre egy olyan ülésben ülhetek a repülőn, ahol ki tudom nyújtani a lábamat. Örülj velem!”

14. “Végre újra találkozhattam apámmal.”

15. “Anya 16 magányos év után férjhez megy.”

16. “20 éves vagyok, és végre valóra vált az az álmom, hogy zeneiskolába járhassak.”

17. “Eljöttünk, hogy kiválasszunk egy kiskutyát a húgomnak. Nézd, ilyen a színtiszta boldogság!”

18. “‘Ígérem, hogy szeretni foglak egészségben, betegségben. Betegségben különösen, mivel 1 héttel az esküvőnk előtt elkaptam tőled az influenzát, és most olyan a hangom, mint egy 90 éves öregemberé.’ Ezért nevet a férjem annyira.”

19. “A nagyapám hosszú évek után újra találkozott a régi kollégájával.”

20. “Ilyen, mikor 6 év után végre eljutsz a tengerhez.”

21. “Anyukámmal elvégeztünk egy festőkurzust. Nagyon jól éreztük magunkat. Rég nem voltam ilyen boldog.”

22. “Miután dolgoztam már taxisofőrként, ejtőernyős-oktatóként és repülőoktatóként, végre megvalósult az álmom, és egy Airbus A320 pilótája lehetek.”

23. Ez a srác életében először lát havat.

24. “92 évesen a nagyi a legszebb koszorúslány a világon. Ez életem legboldogabb napja.”

25. “Az én kicsikém ma legyőzte a rákot.”

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here