Egy olyan kis ország esetében, mint Szlovénia, egy hét több mindenre elég, mint gondolnánk. Bár minden szegletét a szlovén tájnak és a városok valamennyi szépségét nem fogjuk tudni felfedezni ennyi idő alatt, a kis távolságoknak köszönhetően viszonylag alaposan feltérképezhetjük az országot. Egyetlen hetünket Szlovéniában próbáljuk úgy megtervezni, hogy minél jobban megismerhessünk az ország autentikus jellegzetességeit, érdemes elvesznünk a gyönyörű...
Aki először jár Piranban, azt elsősorban a türkizszínű tenger, a velencei stílusú városkép és a gyönyörű panoráma fogja meg. De ez a különleges város, mely a szlovén Isztria települései között kulturális értékek szempontjából a legjelentősebb, jóval több, mint egy szép üdülőhely. Igazi gasztronómiai Mennyország, ráadásul itt található a világ néhány legjobb gyógyfürdője is. A félsziget csücskén fekvő város teli...
Ljubljansko barje, azaz a mocsárvidék egy hatalmas, lápos síkság, mely mintegy 150 km2-en fekszik Ljubljana déli külvárosában. A Krim-hegy lábai előtt elterülő különleges tájat régen használhatatlan földeknek tekintették, a helybeliek célja pedig elsősorban az volt, hogy mielőbb kiszárítsák és művelhetővé tegyék őket. Napjainkban szerencsére egészen máshogy viszonyulnak a lápvidékhez. Az elmúlt évtizedekben már mint természeti kincset vigyázzák az utolsó...
Goricko Szlovénia legészakibb sarkában fekszik, része a Mura bal partján elterülő Muravidéknek. Mivel ez az országnak az egyik legkevésbé fejlett régiója, az utóbbi években az állam is nagyobb figyelmet fordít felzárkóztatására. Goricko egy idilli tájpark, melyet három másik tájpark zár körbe: az ausztriai Naturpark Raab, a magyar Őrségi Nemzeti Park és a Kerka-mente Natúrpark. Az ötlet, hogy egy háromnemzetiségű...
Az Alpok számos gyönyörű helyet rejteget, közülük egy a Logerska dolina regionális park, Európa egyik legszebb jeges alpesi völgye. A Solcavsko régióban fekszik, mely a nemzetközi turisták körben kevésbé ismert, ám a szlovének országuk egyik legszebb pontjaként tartják számon. Annak köszönhetően, hogy nem szerepel a világ toplistás úticéljai között, zavartalanul átadhatjuk magunkat a természetnek, nem fogunk turisták tömegeivel...
Szlovéniában több mint 300 csodás vízesést láthatnak a természetjárók. Legtöbbjük turisztikai látnivalóként szerepel az útikönyvekben, közülük sok azonban csak időszakosan látható, az esőzésektől függően. A száraz évszakokban ezek éppcsak csordogálnak, míg telente lenyűgöző jégszobrokat és oszlopokat formáznak. Az ország vízeséseinek többsége a Triglav Nemzeti Parkban és az Isonzó-folyónál (szlovénül Soča) található. Valamennyinek megvan a maga saját karaktere és története és...
Ha szlovéniai utazásunk során csupán egyetlen régió felfedezésére jut időnk, kétségkívül a Gorenjska a legjobb választás. Az ország észak-nyugati részén fekvő vidék évszázadokon keresztül Szlovénia legfejlettebb része volt, ahol az idegenforgalomnak régi hagyományai vannak. Miben lehet itt részünk? Láthatjuk az Alpokat, gyönyörű történelmi városokat, tradicionális falvakat, fantasztikus tavakat és a szabadban való kikapcsolódás szinte valamennyi válfaját megtaláljuk itt. Gorenjska...
Celje vidéke összesen 21 települést foglal magába, melyekben az egyetlen közös vonás a termálvíz. Mindegyikük közelében található legalább egy gyógyfürdő vagy wellness központ, melynek köszönhetően ez a terület egész évben ideális úti cél a turisták számára. A vidék központja és legnagyobb városa Celje, melynek környéke rendkívül változatos tájképet mutat. Völgyek tarkítják, hegyek és még magasabb hegyek koszorúzzák. Várak, szabadtéri...
Szlovénia teljes területén megközelítőleg 500 vár, kastély, udvarház és rom őrzi az olykor dicső, olykor kevésbé fényes múlt emlékeit. Ezek az egykor hatalmas épületek fontos katonai és gazdasági szerepet töltöttek be az őket körülvevő vidékek életében, közülük a szerencsésebbek a gondos felújításoknak köszönhetően ma is eredeti pompájukban tündökölnek, ám akadnak közöttük szebb napokat látott erődök is. Ami mindannyiukban közös,...
Szlovéniának ezt a régióját nem lehet csak úgy felületesen felfedezni. Szó szerint sem, hiszen a felszín alatt rejtőző természeti szépsége talán még inkább megdöbbentő, mint az, amit a talaj felett láthatunk ezen a nagyrészt dimbes-dombos, erdős vidéken. Gyakorlatilag minden négyzetkilométerére jut egy többezernyi karsztbarlangjából. Nem messze Postojna városától, a régió közigazgatási, gazdasági és kulturális központjától, található a Postojna-barlang, mely...

IDŐJÁRÁS

Budapest
tiszta égbolt
6 ° C
6.9 °
3.3 °
84 %
2.6kmh
0 %
pén
20 °
szo
23 °
vas
21 °
hét
24 °
ked
15 °

EZ ÉRDEKELNI FOG