Evora Portugália egyik legszebb városa, mely egy síkságokkal körülvett dombtetőn fekszik Alentejo régióban. Korábbi központi szerepéből mára sokat veszített, de érseki székhelyként és egyetemvárosként ma is a vidék egyik legfontosabb városa. Portugália turisztikai térképén pedig vezető helyet foglal el, óvárosa 1986 óta az UNESCO Világörökségei közé tartozik. Evora városát gyakran szabadtéri múzeumnak nevezik, hiszen a római kortól kezdve a...
1938-ban Monsantot a legtipikusabb portugál falunak választották meg, bár a legtöbben nem értenek egyet azzal, hogy rajta keresztül valóban egy hagyományos vidéki település jellegzetességeit ismerhetnénk meg. Az azonban kétségtelen, hogy ilyen falu nincs még egy az egész országban. Az elmúlt évtizedekben mind szigorúbb építési előírásokkal próbálják védeni és megőrizni Monsanto már-már természetfeletti varázsát. A település szinte sziklából van kivájva,...
Akik télen utaznak Lisszabonba, általában a kellemes, enyhe időjárás miatt választják ezt az úticélt, hogy némi napsütést élvezhessenek a hideg, szürke hónapokban. De a napfény Lisszabonban sem mindig garantált, amikor esik, akkor pedig egyenesen ömlik az égi áldás, ráadásul sokszor napokig is eltart, mire elvonulnak a sötét felhők. A hőmérséklet azonban még télen is ritkán éri el a fagypontot,...
Olhao Portugália egyik legszebb tengerparti régójának, Algarvenek a keleti részén fekszik, a legjelentősebb halászati kikötő. Jellegét nagyban meghatározzák a mór stílusú házak, amik az Afrikával való szoros kapcsolatára utalnak, ami a kereskedelemben még ma is élénken él. A 14. században csupán maroknyi halász lakta, akiknek fából, nádból és szalmából készült kunyhói a partokon sorakoztak. A városba érkezve ma ennek...
Portugália már rég az egyik legkedveltebb európai úti cél, ha egyszer ellátogatunk ide, könnyen megértjük, hogy miért. Az országot a természet gyönyörű homokos strandokkal, vad tengerparti tájakkal áldotta meg, a történelem pedig lenyűgöző látnivalókat, romantikus városközpontokat hozott létre szerte az országban. Az Európa csücskén fekvő Portugáliát egyre többen keresik fel és egyre többen esnek szerelembe vele.
Hogy a portugál...
Portugália gyönyörű nyugati partjainál fekszik a 30 ezer fős város, mely homokos partjai mellett történelmi múltjával is nagyon sok látogatót vonz. Területén jártak a főníciaiak, a rómaiak, a keresztények, kereskedők és kalandorok földje volt, hosszú időn át a Földközi-tenger térségével és az Afrikával folytatott kereskedelem központja. A 18. század közepén egy hatalmas szökőár elpusztította a város nagy részét, de...
A Costa Verde erdőktől zöldellő, lankás vidékének ékköve Braga, az ország egyik legszebb városa. Számos impozáns barokk műemlék, 18. századi házak, gyönyörű parkok és kertek között sétálhat az utazó a városnézés során. Püspöki székhely lévén rengeteg templom található itt, emiatt gyakran nevezik a portugál Rómának is. A 11. században ez az észak-portugál város volt az ország vallási központja, ma...
Portugália legszebb és legbiztonságosabb strandjaival, egész évben kellemes időjárásával nem csoda, hogy Algarve a vakációzók egyik kedvenc úti célja az országon belül. Festői tengerparti városai az idegenforgalom szempontjából már-már túlfejlesztettek, nyaranta itt minden a turistákról szól. Azonban Algarve azokat is várja, akik nem kedvelik a bulizós hangulatot, szívesebben húzódnának vissza a virágokkal borított domboldalak között megbúvó falvakba, középkori kisvárosokba....
A helyi legenda szerint nem Kolumbusz Kristóf, hanem egy cascaisi halász, Alfonso Sanchez volt az, aki felfedezte Amerikát, ráadásul tíz évvel a híres 1492-es időpont előtt. A történetnek annyi alapja biztosan van, hogy Cascais története a tengerrel és a halászattal mindig is szorosan összefonódott, hiszen egy apró halászfalu volt egészen addig, míg a 19-20. század fordulóján a királyi család...
Portugália északi részén, a Serra de Santa Catarina lábainál fekszik Guimaraes, a város, melyet a nemzet bölcsőjének neveznek. Ez volt az első fővárosa az újonnan létrehozott Portugál Királyságnak, valamint itt született annak első királya, Henrik Alfonz. A város alapvetően megőrizte középkori hangulatát, de amellett, hogy számtalan műemlékkel várja a turistákat, napjainkban egy pörgős életet élő kisváros, mely fontos szerepet...
IDŐJÁRÁS
Budapest
gyenge köd
2.2
°
C
3.8
°
1.7
°
97 %
2.7kmh
100 %
szo
7
°
vas
0
°
hét
1
°
ked
2
°
sze
2
°