13 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök
A tengerpartok minden bizonnyal a kedvenc célpontjai azoknak, akik Olaszországot választják a nyaraláshoz. A partmenti kis települések és velük együtt a strandok már májustól szépen kezdenek megtelni, míg július-augusztusra a zsúfoltság eléri csúcspontját. Nincs miért csodálkozni, az olasz strandok változatosak - sziklás, kavicsos, homokos partszakaszokat is találunk -, többségük ingyenes, az időjárás kifogástalan, a legtöbb turista pedig örömmel tölti...
Olaszországban bármerre járunk, vagy a természet szépsége vagy a történelmi látnivalók nyűgöznek le minket. Capri szigetén mindkettő romantikáját egyszerre élvezhetjük. A mediterrán vidékek összes bája egy csokorba szedve tárul elénk a Nápolyi-öbölnek ezen a mindössze 10 km2-es szigetén. Capri nem csupán korunk turistái számára vonzó, de már évezredekkel ezelőtt is elegáns nyaralóhelynek számított. A feltárt római villák maradványainak egész...
Olaszország nyugati partjainál, nem messze Rómától és Nápolytól fekszik hat apró sziget, a Pontine-szigetek tagjai. Csak kevesen ismerik őket, pedig a mediterrán álom megtestesítői áttetsző tengervízzel, bájos kis kikötőkkel, vendégszerető helyiekkel és nagyon jó kompösszeköttetéssel. Gravi, Zannone, Palmarola, Ventotene, Santo Stefano és a szigetcsoport névadója, Ponza turisztikai szempontból fejlett vidékek, de a legtöbb látogatót nem a különböző létesítmények, se...
Síelési, sípálya információk Olaszország egyik legismertebb vidékén Livigno tartományban. A falvacska 1800 méter magasan fekszik az Alpok ölelésében. Minden télen több ezer turista látogat ide, mivel a magasság miatt a hó garantált, a sípályák jól felszereltek és lényegesen olcsóbban – vámmentesen – lehet itt bármit megvenni. Ismerjük meg a helyi szokásokat és az ételeket. Livigno sípályái 1800 métertől egészen 2800...
Olaszország középső részén terül el az umbriai régió, ahol több etruszk város romja és középkori hegyi falvak színesítik a buja, zöld tájat. Umbriát gyakran nevezik Olaszország zöld szívének, mivel kiemelkedően sok természeti park található a határai között. Ezenkívül itt látható az ország legnagyobb tava, több látványos vízesés és egy érdekes múmia-gyűjtemény is. A takarékosságot is szem előtt tartóknak jó...
Toszkána Európa leglátványosabb régiója, sehol másutt nem találunk ilyen sűrűn ennyi nevezetességet, mint Olaszország szívében. Hónapokig járhatnánk a vidéket, hogy minden történelmi és kulturális nevezetességét, gasztronómiai különlegességét és természeti szépségét felfedezzük. A toszkánai utazáshoz nem nélkülözhetjük az autót, mert tömegközlekedéssel nagyon nehézkes eljutni egyik vidékről a másikra, ráadásul maga az utazás is rengeteg élményt tartogat, hiszen Toszkána egyik legfontosabb...
Olaszország egyik legszebb és leglátogatottabb városa nemcsak építészeti és művészeti érdekességeket tartogat, de a sokszáz évet megélt falak misztikus történetekről is bőven tudnának mesélni. Velence egy-egy nevezetes pontja az útikönyvekben általában csak műemlékként, történelmi látnivalóként szerepel, építtetőik neve, funkciójuk és építésüknek pontos dátuma mellett nem sokat tudhatunk meg róluk. A híres épületekhez fűződő legendákat többnyire csak a helyiek ismerik,...
Olaszország három tengerrel, csodálatos történelmi városokkal, és a leggazdagabb művészettel rendelkező ország. Oldalunkon ennek az országnak a nyaralóhelyeit, szigeteit, valamint nem tengerparti városait mutatjuk be. Lehet olvasni, többek között a következő helyekről: Bibione, Firenze, Caorle, Chioggia, Grado, Vieste, Lido di Jesolo, Rimini, Riccione, Capri szigete, Róma. Ezen kívül Olaszország térképek is találhatók az oldalon, valamint utazási tippek és tanácsok...
Toszkánában annyi csodálatos hely van, hogy nagyon nehéz eldönteni, egy rövid nyaralás során hova látogassunk el. Hangulatos kis éttermek, kávézók, borozók minden toszkán faluban megtalálható, az érdekes történelmi látnivalókkal és a csodás környezettel együtt. Észak-Olaszországban, Firenzétől 56 km-re található egy dombtetőn a városfallal körülvett középkori kisváros, San Gimignano. Elsősorban építészetéről híres, valamint számos tornyáról, melyekről elképesztő panoráma nyílik a...
Puglia - régies nevén Apulia - Olaszország egyik legtermékenyebb régiója. Több olívaolajat állítanak itt elő, mint az ország többi régiójában együttesen, itt fogják a legtöbb halat, itt készítik Európa tészta készleteinek a 80%-át és több bort termelnek, mint egész Németországban. Bőséges termést hozó földjei alapvetően befolyásolták történelmét is. Az ebből származó vagyonra számos hatalom megpróbálta rátenni a kezét, a...

IDŐJÁRÁS

Budapest
enyhe eső
13 ° C
14.5 °
11.3 °
73 %
3.6kmh
100 %
csü
11 °
pén
19 °
szo
23 °
vas
22 °
hét
25 °

EZ ÉRDEKELNI FOG