4.2 C
Budapest
2020. február 20. csütörtök
Margit híd
A Margit körút és a Szent István körút között, a Margit-sziget érintésével ível át a Duna-felett. 1872-1876-ban épült Budapest második állandó hídjaként. Felavatására 1876. április 30-án került sor. Bár 1978-ban felújították, rossz állapota miatt 2009 augusztusában újabb javításokat kezdtek végezni rajta. Az új hidat 2011-ben avatták fel.
Balatonlellét írásos dokumentumok először 1229-ben említik Lela néven. A település a XVIII. században a Majthényi báró tulajdona volt, a XIX. században pedig a Jankovics grófé, illetve a Szalay családé volt.Az 1890-es évek folyamán kezdték meg a fürdőtelep kiépítését. A terület sivár és homokos partú volt, de Szalay Imre fenyőket- és nyárfákat telepíttetett ide és felparcelláztatta a területet. Az 1913-ban...
Milleniumi Földalatti Vasút
A londoni földalatti vasútvonal megépítésével egyidőben merült fel hazánkban is az építés gondolata. A munkálatok 1860-ban indultak, az első földalatti vasút 1863-ban kezdett működni. Európa legelső földalatti vasútja, a budapesti Milleniumi Földalatti Vasút 1896. május 2-án szállította először az utasokat és a mai napig ellátja feladatát. A II. világháború végéig nem fejlesztették tovább. Akkoriban a vasút bal oldali közlekedésű...
Andrássy út
Budapest egyik legszebb sugárútja a Városliget és a Belváros között húzódó, 2310 m hosszú Andrássy út. Az egységes építészeti stílusban kialakított út 2002-ben vált hivatalosan az UNESCO Világörökségének részévé a Hősök terével és a Milleniumi Földalatti Vasúttal együtt. Két oldalát a főváros eklektikus épületeinek legimpozánsabbjai szegélyezik, bérházainak belső terein gyönyörű szobrok, szökőkutak találhatók. Az Andrássy út egyik meghatározó épülete...
Balatonszepezd
Írásos formában a települést 1164-ben említik meg Zepuzd névalakban. A veszprémi püspökség a XIII. századtól kezdve birtokolta a település egy részét, a másik részét pedig a somogyvári bencés apátság. A török idők alatt ez a település is elnéptelenedett és csak a hódoltságot követően népesült be ismét. Egy 1848-ban íródott könyv, említést tesz Balatonszepezd kiváló minőségű boráról. A római katolikus...
Vajdahunyad vára
A Városligetben, a Széchenyi-szigeten áll az Alpár Ignác által tervezett és építtetett palota és múzeumépület. Benne a magyar építészettörténet ezeréves múltjának emlékeit tekinthetjük át a román, a gótikus, a reneszánsz és a barok stílus hazai és európai specifikumaival. Az épületcsoport fő eleme az erdélyi gótikus stílusban épült vár, ezért kapta végül a Vajdahunyadvár elnevezést. A városnéző programok kihagyhatatlan pontja,...
Várpalota
1397-ben kelt kordokumentumokban találkozhatunk először a település nevével, Paloda vagy Pallátha alakban, jelenlegi nevén 1870-óta ismert. A XV. század során Kont Miklós birtokai közé tartozott, majd az Újlaki család tulajdonába került. A XVII. századot követően a Zichy család birtokközpontja volt. 1876-ban indult meg Várpalotán a bányaművelés Sztáray Antal által. A település 1903-tól kezdődően indult fejlődésnek, ebben az időszakban vette...
Alsóörs
A települést 1272-ben említi először egy oklevél, akkor még Örs néven. A település valószínűleg királynéi birtok volt, majd az 1318-as évben Gizella királyné a veszprémi káptalannak adományozta. Oklevélben először 1279-ben említik Alsóörs néven. Az 1290-es év során a királyné területe volt, akkor Olors volt az elnevezése. Akkoriban a településen királyi udvarnokok, szakácsok és a királyné tárnokai éltek itt, akiknek...
Nyugati pályaudvar
A Nagykörút, Teréz körút mellett áll Budapest egyik legkorábbi vasúti fejpályaudvara. Elnevezése nem a földrajzi elhelyezkedésével van összefüggésben, hanem az építtető vasúttársaság után kapta. Az elővárosi vonatok innen indulnak a Dunakanyar felé, a 71-es vonalon Veresegyház, a 70-es vonalon Vác irányába. Szegedre, Ceglédre és Szolnokra a 100a vonalon, Esztergomba a 2-es vonalon, Lajosmizsére a 142-es vonalon lehet eljutni. Mivel...
Raoul Wallenberg budai szobra
1987-ben állítottak szobrot Raoul Wallenbergnek, a svéd diplomatának, aki több ezer magyar zsidó életét mentette meg. A két sziklafal közt elhelyezett bronzszobor Varga Imre alkotása.

KÖVESS MINKET!

145,796RajongókTetszik
1,278KövetőKövetés

IDŐJÁRÁS

Budapest
kevés felhő
4.2 ° C
5 °
3.9 °
71 %
2.6kmh
20 %
csü
8 °
pén
8 °
szo
9 °
vas
11 °
hét
10 °

EZ ÉRDEKELNI FOG