13 C
Budapest
2024. március 28. csütörtök
A harmadik legnagyobb vajdaság Lengyelországban, mely a keleti határok mentén fekszik. Ez az a vidék, ahol a lengyel és az orosz, a katolikus, az ortodox és a zsidó kultúra keveredése mindenütt érezhető. A régió sok turisztikai attrakcióval büszkélkedhet, több ezer kilométeren át futó turista útvonalak, nemzeti parkok, természetvédelmi területek adnak lehetőséget a szabadban való kikapcsolódásra, míg települései között olyan...
A Warmia-Mazuri Vajdaságot három szín jelképezi a legjobban: a tavak és folyók színét idéző kék, a parton élő gólyák és a habokat szelő vitorlák fehérsége, valamint a Német Lovagrend által épített várak tégláinak vöröse. A régió azonban ennél is színesebb, a zöldellő erdők, a mezőkön aranyló virágok és a több ezer tó mögött lebukó Nap milliónyi árnyalata az év...
Aki járt már Krakkóban vagy Varsóban és próbálta magát átküzdeni a turisták tömegén, annak Torun valódi felüdülés lesz. Ez a 200 ezres város a Visztula partján az UNESCO Világörökségek sorába tartozó óvárost mondhat magának, tele eredeti, gótikus remekművekkel. Torun több szempontból is különleges, egyrészt nem sok hasonló méretű lengyel város mondhatja el magáról, hogy megmenekült a II. világháború pusztításaitól,...
Lengyelország Manchesterének is nevezik az ipari forradalom idején a fejlődésben hatalmas lendületet vett várost. Az ország egyik legnagyobb települése Lodz, ami egy kis faluból hirtelen kinőve magát a 19-20. század fordulóján már több tízezer munkást foglalkoztatott. Mivel Lodz viszonylag fiatal város, itt hiába keresünk impozáns középkori piacteret körülötte barokk és reneszánsz házakkal. Helyettük a fellendülés idején emelt klasszicista kúriákat...
A Balti-tenger partján fekvő város önmagában olyan, mint egy miniállam. Egyedi hangulatát egyetlen más lengyel városban sem találjuk meg. Az apály és a dagály váltakozásához való sok évszázados alkalmazkodás, Gdansk kikötővárosi mivolta, a hagyományos lengyeltől jellegzetesen eltérő építészeti stílusa, a városba tömegesen érkező külföldi kereskedők hatása együttesen formálta olyanná a várost, hogy az napjainkban milliókat vonz. Gdansk turizmusában egyformán...
Lengyeország valamennyi városa közül valószínűleg Wroclaw tudhatja maga mögött a legviharosabb és fordulatokban leginkább bővelkedő történelmet. Tucatnyi különböző nevet viselt, összesen öt állam részét képezte, híres volt kulturális sokszínűségéről és építészeti értékeiről, egészen a II. világháborúig, melyet követően jelentősége csupán töredéknyi lett. Wroclaw az elmúlt évtizedekben folyamatosan a megújulás útján jár, ma ez Lengyelország negyedik legnagyobb városa, ipari, kereskedelmi...
Bár Poznan nem a legelső város, ami a Lengyelország felé induló turistáknak eszükbe jut, ha mégis felkeresik, kellemes meglepetések érik őket. Ehhez elég csak az óvárosban barangolni néhány órát, ahol a macskaköves utcák, a színes polgári házak, a számtalan templom, étterem és kávézó ízelítőt ad Poznan hangulatából, éjjel-nappal élénk életritmusából. A város a turizmustól függetlenül is folyton pezseg, ebben...
Lengyelország területének mintegy 1%-át alkotják a nemzeti parkok. De ez az 1% rendkívül változatos, tavakkal, hegyekkel, tengerrel, homokdűnékkel, ősi erdőségekben olyan öreg fákkal, melyek alatt a legenda szerint Jagelló király is megpihent. Az ország 23 nemzeti parkjának többsége a természeti értékek mellett történelmi eseményeknek is színhelye volt. Sok külföldi látogató kifejezetten azért érkezik Lengyelországba, hogy felkeresse ezeket a természetvédelmi...
Lengyelország szebbnél szebb városai közül a turisták elsősorban Krakkót és Varsót veszik célba. A változatosságáról híres országban azonban ennél a kettőnél jóval több város van, ami érdemes arra, hogy közelebbről is megismerjük. A történelem fordulatai, a kultúrák sokszínűsége és a mindig is meghatározó művészeti törekvések mind rajta hagyták nyomukat Lengyelország legszebb városain, melyek Európán belül is különleges értéket képviselnek....
Lengyelország évszázadokon keresztül meghatározó szerepet játszott Európa kulturális életében. Középkori városainak szépen megőrzött építészeti emlékei az egykori jómódról tanúskodnak, fényük a történetileg hű újjáépítéseknek köszönhetően a háborúk viharai ellenére sem kopott meg. Lengyelország összesen 13 világörökségi helyszínnel büszkélkedhet, melyek nemcsak a nemzet számára képviselnek nagy értéket, de az egész emberiség örökségét képezik. Krakkó óvárosa 1978-ban vették fel a Világörökségek közé...

IDŐJÁRÁS

Budapest
enyhe eső
13 ° C
14.5 °
11.3 °
73 %
3.6kmh
100 %
csü
11 °
pén
19 °
szo
23 °
vas
22 °
hét
25 °

EZ ÉRDEKELNI FOG